2012. november 5., hétfő

DM Haul új zsákmánnyal tértem haza:egy testápolóval és egy hajpakoló krémmel

 Helló Lányok!

Tegnap annyi bejegyzést olvastam a Balea csokis-fügés tusfürdőjéről,hogy elhatároztam veszek is egyet. Először a Köki Terminál DM-be mentem. Az eladók pont pakolgattak kifelé én pedig körbe jártam az üzletet. Ráleltem a Balea csokis-fügés testápolójára. Amikor beleszagoltam teljesen elvarázsolt az édes kellemes illat.Visszatettem a polcra,hogy gondolkozzak még egy kicsit. Eredetileg a tusit kerestem, megkérdeztem egy eladót és azt mondta, hogy elfogyott, de holnapra már lesz. Vissza sétáltam a másik sorba és elvettem a testápolót 499 Ft volt. Aztán gondoltam veszek arckrémet, de sajnos nagyon drágák voltak és nem volt olyan amilyet szerettem volna. Így fogtam magam kifizettem a testápolót és mentem a Lehel utcai DM-be. Ismét megkérdeztem egy eladót és azt mondta, hogy holnap érkezik meg a cucc. Csalódottan a hajápolási termékeket nézegettem. Míg rá nem leltem egy barackos hajpakolásra. Mivel mostanában állandóan töredezik és néha kicsit hullik a hajam ezért megnéztem a terméket. 219 Ft volt a hajpakoláshoz való krém. Barackos illata van és amikor bekentem vele itthon a hajamat kellemes illatot árasztott. Emlékeztetett a Shauma egyik samponjára.


 Gyorsan elmentem fürdeni,hogy kipróbálhassam majd utána a testápolót. Olyan illatot árasztott, hogy legszívesebben bele ettem volna. Vicces, hogy külön rá van írva figyelmeztetőként, hogy "Fogyasztásra nem alkalmas!" :D Persze ha elcsábulna az ember és mégis megkóstolná... :P Én azért nem vesztettem el a józan eszemet szóval nem ettem bele. Viszont isteni édeskés illata van. Érdemes ezt is megvenni.

 Hátulról: A füge és a csokoládé csodálatosan érzéki illata csábítóan édes karaktert kölcsönöz a testápolónak. A gyengéd receptúra extra adag hidratáltsággal ajándékozza meg és bársonyossá varázsolja az igénybe vett bőrt. A növényi olajok ápolják a bőrt. A lágy textúrát könnyű eloszlatni és gyorsan felszívódik.

 Hajmosás után még a nedves hajamra rákentem ezt a pakolást. 4-5 percig vártam aztán langyos vízzel leöblítettem a hajamat. Teljesen ki kell mosni, hogy ne maradjon benne a krém. Érdekes, hogy könnyen ki tudtam fésülni a hajamat aztán elkezdtem szárítani. Selymes és kellemes tapintású lett a hajam. Nem nehezedett el ráadásul fényesebb lett. Elhatároztam, hogy két vagy három hetente tartani fogok ilyen hajpakolós rituálét. :D


A hátulján ott van az információ, hogy nem kell az egész csomagot elhasználni.Máskorra is lehet belőle használni. Szóval megéri az árát. Csak 219 Ft volt a DM-ben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése